Dobrev Klárának egy gondolattól borsódzik a háta (VIDEÓ)

A DK elnöke feljelentette magát a Pride-on való részvétele miatt.

A DK elnöke feljelentette magát a Pride-on való részvétele miatt.
Én nem hiszem, hogy a lakhatási kérdések megoldásának alfája és ómegája az lenne, hogy a bankok karmaiba lökjük az embereket.
Szerinte az Orbán-rendszer inog, nem szabad megállni.
Dobrev Klára bizonyára meg lenne sértve, ha konzervatívnak titulálnák.
A DK elnöke szerint csak egy sokszínű, demokratikus ellenzék győzheti le Orbán Viktort.
A feljelentést – mint állítja – azért tette, hogy „megkímélje a hatóságokat a felesleges munkától”.
Karácsonynak arra is jó volt a pride, hogy legalább egy időre elfeledtesse a fővárost nyomasztó rendkívül súlyos gondokat, a csődközeli pénzügyi helyzetet, az állandósult közlekedési káoszt.
Mondván bűncselekményt követett el és nem kíván mentelmi joga mögé bújni.
Milyen ember ez? – teszi fel a kérdést Gréczy Zsolt, miután Magyar Péter kiröhögte a Publicust, hogy a DK-t 9 százalékra mérte.
Még fel is szólította a miniszterelnököt a DK elnöke.
Nosztalgiázott kicsit a DK elnöke.
Orosz agresszió, Közel-Kelet, kiszámíthatatlan USA. Nem könnyű a mai világ.
A párt a panel- és társasházak felújítását sürgeti.
Követőitől kapott kérdésekre válaszolt a DK új vezére.
Ha én Dobrev Klára helyében lennék, most kezdenék el komoly erőfeszítéseket tenni.
Megjelent a DK volt elnökének záró vagyonnyilatkozata.
Temetik a sokszínű közösségeket, éltetik az uniformizált akaratot.
Más út nem nagyon marad a számukra, mintsem valamilyen szoros összefogás, választási párt létrehozása vagy akár a két párt összeolvadása.